NOSZTALGIAVONAT
Gyere, ülj fel velem a Nosztalgiavonatra! Vonatozzunk együtt, és révedjünk vissza könnyes szemmel egy kicsit a múltba, amikor még minden szép és jó volt! Jólesik az néha. Nekem is, és Neked is.
Tudod az a baj velünk magyarokkal, hogy ezt a múltba révedést túl gyakran tesszük meg, miközben ami meg elmúlt, arra mindig romantikus nosztalgiával telten gondolunk. Sajnos az emberi memória ennyire szelektív, és ahogy azt a dalban éneklik, mi is mindig csak a szépre emlékezünk.
Nem tudom Te hogy vagy vele, de én mostanában sokat olvasom. Pontosabban olvasom, gondolkodom és vitatkozom. (Jelen gazdasági helyzet ezt hozza ki az emberek többségéből.) Gondolkozz és vitatkozz Te is! A vita egy természetes jelenség, amely még lehet hasznos is, ha abban tényeket, adatokat, érveket, elméleteket és megoldási módozatokat ütköztetnek. Az emocionális alapon álló vita az teljesen más tészta, hiszen akkor olyan emberek vitatkoznak egymással, akik hisznek valamiben. A hit meg sajnos nem képezi vita tárgyát, ezért ilyen esetekben az - ellenkező dologban hívő, vagy ellentétes ideológiai alapon álló - vitatkozó felek álláspontja nemigen szokott közeledni egymáshoz. Sőt, a vita általában még további indulatokat is szül. (Ha mindez esetleg családon belül történik, az egy kicsit problémás, pláne ha a felek nem tudják kezelni a helyzetet. Szerencsére ez az én családomban nem így van.)
A politikusok remekül rá tudnak játszani erre az ideológiai ellentétre. Egy megosztott társadalom lettünk, amely jobb-, és baloldalra szakadt. (Hogy melyik-melyik párt képviseli ezen oldalakat, azon már lehetetlen kiigazodni.) Mindenesetre az ideológiai alapon álló ellentét kialakításában a FIDESZ-nek azért elévülhetetlen érdemei vannak. (Erről egyébként egy vita hevében pont az édesapám győzött meg. Nem tett semmi különöset, csak emlékeztetett a 2002-es és 2003-as év történéseire, amelyeket sajnos én már régen elfelejtettem. Na, a szelektív memória pont ilyen, és ezért jó naplót írni..... Különben is, nem mondtam, hogy nekem nincs.)
Miért írtam le mindezeket bevezetőnek? Nézd csak meg figyelmesen ezt az ábrát:
A képen a jelenlegi összes magyar államháztartási adósság látható. (Pontosabban ez volt 2011-ben az az összeg, amelyet a kormányzati szervek hivatalosan annak elismertek. A korábbi magyar kormányok hitelességéből okulva ez még nem biztos, hogy tényadat, de mi egyelőre fogadjuk el annak. A rajzot sem én szerkesztettem, hanem letöltöttem az internetről. Szabadon hozzáférhető és ellenőrizhető. Közadat.)
Jelenleg itt tartunk. Szó mi szó, hát ez a grafikon elég szarul néz ki, akár balról, akár jobbról nézed. Azt hiszem, most nyugodtan lehetek vulgáris, mert ez aztán a helyzeten úgysem változtat. Nagy baj van a gazdaságban. (Mellesleg az enyimben is, pedig a fennálló gondokat és problémákat még csak nem is én okoztam, hiszen magyar honfitársaimhoz hasonlóan az elmúlt években csak dolgoztam és dolgoztam. Látástól egészen a Mikulásig. Most meg munka helyett írogatok.... Hehehe....)
Hogy ki a felelős azért, hogy nekünk most ez a sok jó dolog kijutott, na azzal kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Mondhatnám úgyis, hogy e kérdésben teljesen megosztott a társadalom. Egy azért teljesen biztos: Idáig valahogyan el kellett jutni. Szerintem ehhez azért kellett 8 évi kemény szocialista munka is, amelynek mára értek be a gyümölcsei. Most van a szüret. Ne tagadd!
Viszont nemcsak a gazdaságban van baj. A fejekben még nagyobb a káosz! Őszinte meglepetésemre ahogy olvasgatok, beszélgetek és vitatkozom, egyre többször tapasztalom azt, hogy az emberek nagy része már-már szinte nosztalgikus érzéssel tekint vissza a Gyurcsány-kormány eme remek, eredményes és termékeny időszakára!!! Na erre mondtam én, hogy üljünk fel együtt a Nosztalgiavonatra, és vonatozzunk vissza egy kicsit a múltba.
A legnagyobb probléma az, hogy legtöbb honfitársam most ezt szeretné (újra) látni:
Jó a kép, nem? Remek kompozíció....... Szó mi szó, azért nem olyan rossz ezzel a gondolattal eljátszani...... (A dátumot kizárólag a Te kedvedért szerkesztettem át, és én nem feltétlenül értek azzal egyet. Vagy mégis?) De talán most inkább tegyük félre ez irányú emocionális érzéseinket, szakadjunk el ettől a képtől, és vegyük elő a tényeket, meg a józan paraszti eszünket! (Sajnos az elképzelt kép felett érzett öröm azért elhomályosíthatja az ítélőképességedet.)
Rögtön az elején közzéteszek egy axiómát. Tudod mi az?
Ne gondolj itt nagy dolgokra. Az én axiómám nagyon egyszerű: A világgazdasági válság csak 2008/2009-ben kezdődött. (Mondtam, hogy nem lesz túl bonyolult.) Lépjünk tovább. E tény figyelembe vételével nézegess velem végig egy pár diagramot:
1./ Magyar államadósság alakulása:
A magyar államadósság 2001 és 2007 között a duplájára növekedett. A világgazdasági válság meg csak 2008/2009-ben kezdődött. (Erről már bővebben is írtam egy korábbi bejegyzésemben, melynek címe: 21 000 Milliárd. Tudod, most vonatozunk visszafele.)
2./ Önkormányzatok adósságállománya (amely természetesen része az összesnek, de jelenleg azért meglehetősen meglehetősen nagy probléma):
A helyi önkormányzatok adósságállománya 2002 és 2008 között a négyszeresére emelkedett. A világgazdasági válság meg csak 2008/2009-ben kezdődött.
3./ BKV Zrt. adósságállománya (amely természetesen csak egy kis része az összesnek, de lassan megöli a budapestieket):
A BKV Zrt. adósságállománya 2002 és 2007 között a hétszeresére növekedett. A világgazdasági válság meg csak 2008/2009-ben kezdődött.
Van ma még Magyarországon olyan ember, aki visszasírja a Gyurcsány-kormányt? Ébresztő!!!!
Te tényleg azt akarod, hogy újra Ő legyen a magyar miniszterelnök?
Az egy dolog, hogy valaki gyűlöli az éppen aktuális kormányt annak idióta "szakemberei", politikusai és intézkedései miatt, de nehogy már nosztalgiával gondoljunk vissza a Gyurcsány-kormány remek gazdasági intézkedéseire!!! Tényleg vedd elő a józan paraszti eszedet!!!! Valamit csak kellett tenni azért, hogy mindez így alakult!!! Esetleg vitatkozni akarsz a számokkal? Nagyon sok pénzről van itt szó, amivel jobban kellett volna gazdálkodni.
Nyilván mindenre van értelmes, szakszerű és közérthető magyarázat. (Csak ez még nem ért le a néphez.) Az okokat jó lenne végre tudni, a felelősöket meg felelősségre vonni. (Ajánlom figyelmedbe Izland példáját, ahol a rossz gazdasági döntések miatt 2010-ben Hilmar Haarde volt miniszterelnök ellen bűnügyi eljárást indítottak. Ott megtették.) Ezzel egyébként nem azt akartam mondani, hogy a jelenlegi kormány éppen nem gazdasági ámokfutást végez. Sőt. De mégse nosztalgiázzunk a közelmúlt eseményein, amelyek tönkretették a jövőt!!! A szocialista kormányok hiába adtak és osztogattak az embereknek, ha most emiatt az "adományok" többszörösét kell visszavenni!!!
Ez is a múlt része:
Ugye most Te is röhögsz kínodban? Ki emlékszik ma már Kóka Jánosra? Az előző kormány gazdasági minisztere volt, és a fentieket a Frankfurter Allgemeine Zeitung-nak nyilatkozta. (Ami azért egy meghatározó sajtóorgánum Németországban. Hogy vajon az egykori miniszter úr által Magyarországról kreált költői kép mekkora derültséget váltott ki a németekből, az sajnos nem derül ki ebből a cikkből...) Mindegy. Ő volt az, ami most a Matolcsy. (Tudod, akit jelenleg bírálunk.) Öt év múlva már rá sem fog emlékezni senki, mert éppen a soron következőt szidjuk. És ez a tragikus. Nincs felelősség.
Ui: Gondolom feltűnt Neked az, hogy én következetesen csak Gyurcsány-kormányról beszélek. Lehetne persze Gyurcsány-fóbiám is, de nem ez az oka. (Ezt a betegséget még nem találták fel.) A politológusok szeretnék úgy beállítani a magyar történelem eme "szocialista" (globalista) időszakát, mintha ha az több - egymástól független, és eltérő gazdaságpolitikát folytató - kormány nevéhez lenne kapcsolható. Én ezt nem így gondolom. Medgyessi Péter miniszterelnök főtanácsadóját és ideológusát Gyurcsány Ferencnek hívták, ahogyan azt annak idején a 168 óra újságban egy riportban olvastam. Bajnai Gordon pedig 2007 és 2008 között önkormányzati és területfejlesztési, majd 2009-ig nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter volt a második Gyurcsány-kormányban. Ahogyan egy főtanácsadó is szokott tanácsot adni egy miniszterelnöknek, úgy vélhetően egy miniszter is szokott beszélni rendszeresen a közvetlen főnökével. Lehet folyamatosan erőltetni a sajtóban a szakértői-kormány nimbuszát és politikai függetlenségét, de az még attól nem fogja ezen tényeket megváltoztatni.
(Szerinted különben milyen szakértő az, akinek minden korábbi cége megszűnt, amelynél valaha is tisztséget töltött be, vagy csak tulajdonos volt? Jó vicc.) E korszak szereplőit Gyurcsány Ferenc személye köti össze, akár tetszik valakinek, akár nem.
Na, hát ezért érdemes gyakrabban felidézni a múltat. Mert én nem akarom, hogy visszatérjen. És Te?
(Mi sem. A Magyarok Istene mentsen meg tőle, a sátánfítól, Hazánk tönkretevőjétől.Szerk.)
Forrás: http://mikcsi.wordpress.com/
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
3. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -
kisteherauto-berles.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
3. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
4. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
5. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
6. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
7. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
8. bia-jonas-brothers.hupont.hu
► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből
bia-jonas-brothers.hupont.hu
9. Linkvadász
► Itt kedvedre böngészhetsz a következő kategóriákban a lenti linkek közül!Itt mindent megtalálsz amire csak szükséged lehet!
linkvadasz.hupont.hu
10. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!
► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!
cirkomester.hupont.hu
11. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
13. :)☻☺Szelli☺☻(:
► *-*^-^:DRólam látsz egy keveset*-*^-^:D
szelli.hupont.hu
14. Animal vorld
► Szeretni az állatokat
galjudit.hupont.hu
15. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
16. Lakáskulcs és autókulcs másolása!
► Szombaton is nyitva!
kulcsmasolas.hupont.hu
17. Képek, viccek és leírások az állatokról!
► Itt megnézheted az állatokról készült képeket és rövid leírásokat, állatos vicceket!
animalfun.hupont.hu
► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145
villanyszakik.hupont.hu
► lovakról szól ez az oldal
lovakoverdose.hupont.hu
20. Budapest XV , masszázs, gyógymasszázs Horváth Tamás gyógymasszőrtől.
► Gyógymasszőr , masszőr, csontkovács, thai masszőr Budapest XV. kerületben, igényes, csendes helyen (a IV, XIII, XIV és XVI -ik kerületek közelében). Halk zenével várom masszázs szalonomban minden kedves felfrissülni, gyógyulni vágyó vendégemet!
masszazs-masszor.hupont.hu
21. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
22. környezetmérnök
► minden ami számít matek vállalatgazdaságtan stb.
kornyezetmernok.hupont.hu
23. SZÉNÁSI SÁNDOR (1925-2001)
► Református lelkész, költő, műfordító
szenasisandor.hupont.hu
24. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
25. Szeged Szállás - Szeged szálláshelyek -PETI APARTMAN -SZEGED SZÁLLÁS OLCSÓ
► Szeged szállás , Szeged szállás olcsó,Szeged panzió, szállás : Szálláshely sok van Szegeden, de Peti Apartman csak egy. Válassza a Peti Apartmant Szegeden, ha jó és olcsó szállást keres !magánszállás,szegedi szállások, A fiatalok kedvelt szálláshelye
szegediszallas.hupont.hu
26. A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából
► A múlt poros polcain kutatva néhol mégis megcsillan egy név, egy homályos emlék...
countess.hupont.hu
27. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
28. Boldog születésnapot! Boldog névnapot! Köszöntjük az ünnepelteket!
► Ez a honlap az Utópia karaván számára készült, hogy a tagok fontos eseményeit kicsit boldogabbá tegyük. Kívánunk nekik minden szépet és jót! Legyenek boldogok, éljenek sokáig! :)
utopiaszulinap.hupont.hu
► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!
imadjukselenat.hupont.hu
30. NAPKEZŰ..............................Kézápolás műköröm építés
► Egy nő külsejének - csakúgy, mint az ápolt szép haj - meghatározó része a szép köröm is.Többletszépséget ad, így Önbizalom növelő szerepe is lehet!
napkezu.hupont.hu
31. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
feherkek.hupont.hu
32. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
33. Sya!
► Itt sokmindent megtalálsz pld: rólam,ebneveldét,justint,vicceket,kutyás avatarokat...na szóval itt sokmindent találsz, de ne felejtsd HA EGYSZER BETÉRTÉL GYERE MÁSKOR IS!!
betueseb.hupont.hu
34. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)
vw-alkatreszek.hupont.hu
35. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
36. Barabás Község
► Üdvözöljük honlapunkon!
barabas.hupont.hu
37. Autohitel Miskolc 70/3427799
► A legkedvezőbb hitelek nálunk! Gyos ügyintézés ! ( Erste Bank, Banco Primus, Bank Plus, Unicredit Leasing, K & h )MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁS, ZÖLD KÁRTYA
autohitel-m.hupont.hu
38. REDŐNY JAVÍTÁS AKÁR MÉG MA! GURTNI CSERE 9.500,-Ft-tól! CÉGEKNEK IS!
► CÉGEKNEK, KÖZÜLETEKNEK IS VÁLLALUNK! NYUGDÍJASOKNAK KEDVEZMÉNY! 20/777-1122! REDŐNY KÉSZÍTÉS GARANCIÁVAL! Redőny javítás Bp. II. III. IV. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. XIV. XV. XVI. XVII. XVIII. XIX. XX. XXI. XXII. XXIII. kerület + Pest megye!
redonyseg.hupont.hu
39. Fregoli szerelő gyors szerviz Bp.,Pest megye +36209884170
► Miért kerülgetné a szobában száradó ruhákat, amikor a szomszédai már régen mennyezetre szerelt fregolit használnak ? Önnél is kényelmesen elfér a fürdőkád felett kiteregetett friss mosás! Szereltessen fel új ruhaszárítót, vagy javítassa meg a régit !
fregoliszerelo.hupont.hu
40. www.olcsosetahajo.hupont.hu
► Motorcsónakázzon Ráckevén egész évben! Tel.: 06209463877 mail.: pityu666@gmail.com Facebook oldalunk: csónakkölcsönzés Ráckevén
olcsosetahajo.hupont.hu
41. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
42. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kissi.hupont.hu
43. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
44. Dél-Koreai , Tajvani és Thai
► Koreai , Tajvani és Thai sorozatokkal foglalkozik
yubin.hupont.hu
► Kedvenc filmek sorozatok és a benne játszó színészek.
bognine.hupont.hu
46. LÚGOSÍTÁS, PH csoda, Innerlight, Super Greens, zöld tea, az élet víze
► "Minden betegség oka a test elsavasodása" - Lúgosítson, hogy az egyensúlyba került test meggyógyíthassa Önmagát, töltődjön föl energiával a Super greens és PH csepp segítségével
supergreens.hupont.hu
47. twilight, és latin sorozatok
► A mai és a régi kedvenceink
sorozatok.hupont.hu
48. Csibe Bölcsőde
► Köszöntünk a Csibe Bölcsőde honlapján. Itt mindent megtalálsz ami a bölcsődénkkel kapcsolatos. Kellemes és hasznos időtöltést kívánunk.
csibebolcsode.hupont.hu
49. Fiúk&Łányok
► Elvárom hogy máskor is benézz ! Ne siess ! Csak lassan !
asahin.hupont.hu
50. Széki Kapusi István hivatalos honlapja
► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.
kapusi.hupont.hu
51. Kalmár Lajos nyugdíjas erdőmérnők.
► A barátságos természet megismerése,hatással van az emberi viselkedésre. A virágok szeretete, a vadászat izgalma, az ízes ételek főzése, a kertészkedés változatossága, a fényképezés öröme és az emberek kedvessége, csodálatos érzelmi világot teremt.
kalmarlajos.hupont.hu
52. Csányi Óvoda
► "A legtöbb, amit a gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak." (Goethe)
csanyiovi.hupont.hu
► Képek,Pixelek,optikai csalódások,Sztárok
mindenamirajz.hupont.hu
54. Tegyél egy Szebb Jövőért Egyesület
► Segítsen, hogy Önök által mi is segíteni tudjunk.
teszegyesulet.hupont.hu
55. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
buysellram.hupont.hu
56. Egy Oldal Minden Magyarnak
► Minden, amit Magyarországról tudnod kell itt megtalálhatod!
magyarvagyok.hupont.hu
57. AUTOK
► Auto!
csikcsomortan-kona.hupont.hu
58. Olasz bútorszövet,paszomány,függöny
► ELVÁSOTT KANAPÉJA, DÍVÁNYA? ÖLTÖZTESSE ÚJ RUHÁBA !
paszomany.hupont.hu
59. IVI Angel és az IVI Angel World
► "Mosolyogj, mert a mosoly nem kerül semmibe...Mosolyogj, mert egy mosoly megváltoztathatja egy ember egész életét" (IVI Angel)
iviangelworld.hupont.hu
60. maryca honlapja
► nézétek meg a honlapomat és segítsetek hogy még miket irjak bele hogyha teccik akkor lájkoljátok a facebook-on remélem tetszik!!!
maryca.hupont.hu
61. Home service for your comfort
► Allaround possibility to feel comfortable and get well spended time at your flat
homesservice.hupont.hu
62. AbbeyDesign
► Egyedi esküvői meghívók, kiegészítők és köszönőajándékok, ajándékok egyéb alkalmakra . Válaszd ki tetszésednek megfelelőt, vagy ha van már elképzelésed vedd fel a kapcsolatot emailben vagy Facebookon.
abbeydesign-eskuvoimeghiv.hupont.hu
63. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
64. TWINGO
► Minden Ami Twingo, Történelem, Alkatrész, Szerelés, Leírás,Tuning
twingo-bonto.hupont.hu
65. Hajhosszabbítás olcsón !Szuper minőségű póthaj !
► Póthaj vásárlása kedvező áron! Hozott póthaj, Folyamatosan kedvező munkadíj Akár hétvégén is ! Budapesten !
hoillesztesolcson.hupont.hu
66. kőműves,burkoló,festő,felujítás,építés
► Vállalok kőműves,burkoló,festőmunkát.Családiházak építését lakásfelujítást, tetőterek beépítését, giszkartonozást,Falazást, vakolást, betonozást, bontást . Természetesen kisebb munkákat is elvégzem. Budapesten és pest megyében. Tel. : 06 20 594 0260
felujitasepites.hupont.hu
► Rajongó,aki az előbb voltál itt,mondod mit?
ilovemileycus.hupont.hu
68. Tibeti Terrier kennel "of Kari Tibetian Shine" - Srbija
► A Tibeti Terrier egy állom kutya. Érzelmes, imádja az embereket és játékos. A hosszú szőrzetével nagyon attraktív. A Tibeti Terrierek olyanok mint a gyerekek, soha sem nőnek fel. Hatalmas nagy szívük van. Kennelünkben kiváló minőség található.
tibetanterrier.hupont.hu
69. CSALÁDÍ HÁZ TERVEZÉS HIDRO-BUILD kft.
► CSALÁDÍ HÁZ TERVEZÉS OP-COM VCDS
szerel.hupont.hu
70. Vigyázzunk az élővilágra, a jövőnket jelenthetik...
► A delfinek a vízivilág egyik legértelmesebb és legbarátságosabb élőlényei
delfinfelek.hupont.hu
71. itt rengeteg kép van de kérlek!NE LOPJ!
► sok-sok havanase és csillogó dolgot láttok itt
nikol-lovak.hupont.hu
72. Csajok 4ever
► Szijasztok.Itt találhattok képeket,akkor idézeteket,meg mindenfélét.Köszi hogy erre néztél.:)
wwwtamioldala.hupont.hu
73. Fakivágás - Alpintechnika - Telektisztítás
► FAKIVÁGÁS, visszavágás, akár vezetékek mellől is, alpintechika. Tüzifa darabolás, TELEKTISZTÍTÁS, tuskókiszedés, gallydarálás, elszállítás, TETŐJAVÍTÁS, KÉMÉNYBONTÁS. Profi csapat, tanácsadás, korrekt, rugalmas árak, ingyenes felmérés.
profifavagas.hupont.hu
74. Miley Cyrus Rajongói oldal
► Ez az oldal azoknak van,akik szeretik Miley Cyrus-t! Ha nem tudod még hogy milyen igázából ő,gyere,és ismerkedj vele!
enenenenenen.hupont.hu
75. BÚTOR SZERELŐ asztalos GYORS SZERVIZ 06209884170
► Bútorszerelés,bútorjavítás,bútorépítés! Asztalos karbantartás 0-24. Lapraszerelt bútorok összeállítása. Törött ágyak,rekamiék,kanapék javítása. Tolóajtók, fiókok beállítása NON - STOP.
butorszerelosos.hupont.hu