WASS ALBERT: AZ UTOLSÓ TÁLTOS
(A magyar kultúrkörben általában nincsenek "filozófusok", nekünk táltosaink vannak. Akkor is, ha felismerjük őket hétköznapjainkban, és akkor is,ha nem látjuk e minőségüket,ők - Isteni kegyelemből- teszik a dolgukat, azt, amiért őket az Öregisten, a Teremtő, a Magyarok Istene teremtette.Tanítani, gyógyítani és védeni, megmenteni ezt az ősnépet, ősnemzetet, a magyarit. Szerk.)
WASS ALBERT: AZ UTOLSÓ TÁLTOS
Magosan a Balaton kék vize fölött a Badacsony sziklái még ma is tele vannak titokzatos, sötét barlang üregekkel. Ide menekült üldözői elől az utolsó magyar táltos is. Mikor aztán már nagyon öreg lett, egy szép napon elhatározta, hogy elbujdosik örökre az idegenek által megszállt nyugati gyepűről.
A magos, szikár vénember, a táltosok hosszú, fehér talárjába burkolózva, lassan aláereszkedett a sziklás hegyoldalon. Tarisznya volt a vállán, abban szárított hús, tűzgyújtó szerszám és néhány pogácsa. Hóna alatt pedig egy cserzett bőrbe göngyölt kard. Bár hosszú fehér talárja szinte beleolvadt a hólepte tájba, szálas alakját mégis felismerte a tihanyi őrszem, amint lassú, méltóságteljes léptekkel haladt át a befagyott tavon.
- Ott megy a táltos - rikkantotta el magát a torony őre. - Fogjuk el élve!
Csörömpölt a tihanyi zsoldosok fegyverzete a Balaton jegén, de a vén táltos nem eredt futásnak. Még csak a fejét sem fordította hátra. Lassú, nyugodt léptekkel haladt a maga útján, keresztül a befagyott tavon, a szemközti part biztonságot ígérő sűrű erdőségei felé. Tudta, hogy sorsa Isten kezében van, s nem ember szándékában.
A távolság egyre fogyott. Már kőhajításnyira sem voltak, s úgy látszott, hogy hamarosan beérik üldözői, amikor egyszerre csak retteneteset dördült lábuk alatt a Balaton, s a tó teljes hosszában, parttól partig meghasadt a jég. A repedés széles árkában meghullámzott a magyar tenger haragos vize, és megállásra kényszerítette az üldözőket.
- Hála néked és áldás, vizeknek Ura! - morogta halkan az öreg táltos, és lassú, nyugodt léptekkel folytatta útját a tavon át az erdők felé.
Attól a naptól kezdve minden télen hasonló módon meghasad a Balaton jege. A nép rianásnak nevezi ezt a félelmetes tünetet.
Mire elérte a rónaság végét, az erdélyi hegyek lábainál kifogyott minden ereje. Az első tölgyfa alatt összeesett. Mikor újra magához tért, kis fakunyhóban találta magát. A nyitott ajtón át kiláthatott az erdőre. A fák lombja sárgult már. Ősz volt. Egy asszony hajolt föléje.
- Hol vagyok? - kérdezte az öreg táltos. - Ki vagy te, leányom?
- Látóasszony vagyok - felelte az asszony -, gyógyítom a népeket, ahogy anyámtól tanultam volt.
- Akkor mennem kell innen - sóhajtott fel a vén táltos és megpróbált felkönyökölni -, még bajt hozok reád és megégetnek mint boszorkányt.
Az asszony szelíden rámosolygott.
- Már nem égetnek boszorkányt többé magyarok földjén. Kálmán király törvényben mondta, hogy nincsenek boszorkányok.
Az öreg táltos hosszasan, elgondolkozva nézett az asszonyra. Aztán csak annyit mondott:
- Bölcs ember lehet ez a Kálmán. Áldja meg őt a magyarok Istene!
- Úgy legyen! - tette hozzá halkan a látóasszony.
Az öreg táltos ott telelt át az erdei kunyhóban. Mikor a tavaszi csermelyek lehordták a hegyekből a havat, s járhatóvá váltak a gerincek, a látóasszony átvezette a hegyeken a Maros folyó völgyébe. Innen aztán továbbment Erdély gyönyörű, néma hegyei közé, székelyek völgyére. Ott, a székely hegyek szívében, az öreg táltos egyszerre csak megérezte, hogy útjának végére ért.
Hazaérkezett.
A vén táltos kiválasztotta a székelyek legjobbját, egy bölcs és bátor erdőlakót és megkérte, hogy vezesse őt fel a legmagasabb sziklacsúcsra. Mentek fölfele egy keskeny, meredek csapáson, fel a tetőre, ahol a gerincek mind egybefutottak az égbe. Amikor felértek végre a tetőre, csak magukban voltak. Fölöttük a végtelen kék égbolt, alattuk a végeláthatatlan erdők.
Az öreg táltos lassan elkezdte kigöngyölíteni a cserzett bőrbe csavart, annyi sok esztendőn át féltve őrzött kardot. Acélja csillogott a napfényben. Markolata tiszta aranyból volt, és a pengéjén az ősi ékírás jelei.
A székely elolvasta a felírást és térdre roskadt.
- Isten kardja...! - szakadt fel belőle a szó.
- Géza Úr ideje óta őrizzük ezt a szent kardot. Elődeim közül többen életükkel fizettek, amiért nem árulták el rejtekének helyét, s én egy életen át bujdostam érette. Most el kell rejtsük itt fent, ahol biztos helyen lehet. Te fiam, tedd le a nagy esküt, ősi szokás szerint, hogy nem árulod el a titkát soha senkinek. Meg kell ígérned azt is, hogy gondját viseled. Évente egyszer fel kell jönnöd ide, egyedül, megtakarítanod, befaggyúznod és tiszta ruhába csavarnod. Gondoskodnod kell arról is, hogy amikor a te időd is eljön, legyen valaki méltó arra, hogy átadhasd neki a szent kard titkát és gondozásának felelősségét.
A székely meghajtotta a fejét.
- Esküszöm az élő Istenre, Isten egyszülött Fiára, az Úr Jézus Krisztusra -, mondta áhítatosan suttogva. Majd felemelte a fejét és hangja megcsendült keményen. - Esküszöm a Napra meg a Holdra, Csillagokra, Szelekre, Vizekre és a Szent Anyaföldre, hogy életemmel őrzöm, védelmezem és gondozom Isten kardját.
Azóta századok jöttek és mentek, s a székely népnek ott, Erdély hegyei közt kevés békessége volt a századok során. De bármilyen nehéz is volt az élet, mindig volt a székely hegyek közt egy ember, ugyanabból a vérből való székely, aki apjától vette át a nagy titok tudását és évente egyszer felment egymagában a havasokba, hogy gondját viselje Isten kardjának. Isten kardja ott van ma is valahol. Ma is van valaki, aki szóról szóra tudja nem csupán az eskü minden szavát, de az utolsó táltos búcsúszavait is, amiket annak az első székelynek a fülébe súgott, amikor már olyan közel volt a halálhoz, hogy beszélni is alig tudott. „Isten kardja csak akkor csillog majd újra és vezeti győzelemre megint a hunok, s magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint!".
Mindenki tudja ezt ott fent a hegyekben, s mindenki imádkozik érte, nap nap után, évről évre, évszázadról évszázadra, hogy ez a nap, amikor egy akarattá válik újra minden magyar, mielőbb eljöjjön.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
2. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -
kisteherauto-berles.hupont.hu
3. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21 – Autóüveg javítás és kőfelverődés
► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.
kolcsonzokecskemet.hupont.hu
4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
5. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül
► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !
kert-udvar-kerites.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
5. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142
► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.
darazsirtasa.hupont.hu
6. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
8. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
9. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén
► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!
termofoldszallitasa.hupont.hu
10. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
11. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
► A bábszínház bölcsődéseknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak egyaránt ajánlja interaktív előadásait! Hagyományos kesztyű bábokkal, színházi paravánnal, felidézve a '60-s, '70-s évek retro hangulatát, igazodva a mai gyermekek igényeihez.
tekergobabszinhaz.hupont.hu
13. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
15. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
16. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
17. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
18. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
19. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
20. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
21. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
23. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
24. Életképek
► Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el.
krisztina.hupont.hu
25. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
26. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
27. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
28. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
29. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás
► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing
weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu
30. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
31. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
33. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"
► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!
marketing-marketing.hupont.hu
34. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
35. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
36. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
37. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
38. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
40. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
41. ♥ Disney Stars ♥
► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)
alldisney.hupont.hu
42. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
43. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
45. Simson típusok Adatok és Érdekességek!
► Az oldalat a jelenlegi és jövőbeli Simsonosoknak egyaránt ajánljuk!Figyelem az oldalmég erősen fejlesztés alatt áll!!!!
simson-tipusokszerelesek.hupont.hu
46. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
47. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
48. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
49. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
51. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
52. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
53. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
54. Lépj be a mostani MMORPG-játékok,és Fantasy filmek világába
► Olvasd el a Metin, a Hero Online, Florensia, DOMO és még sok-sok más MMORPG leírását és TÖLTSD is le INGYEN
adventure.hupont.hu
55. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
56. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
57. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
58. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
59. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
61. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten
► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében
villanyszerelobudapesten.hupont.hu
62. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
63. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
64. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
65. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
66. LA BIBBIA
► SZÍNES DIAKÉPEK A BIBLIA ESEMÉNYEIHEZ; P.MAURILIO SACCHI OFM: JÉZUS SZÜLŐFÖLDJÉN
labibbia.hupont.hu
67. World Stars
► Minden amit a tini sztárokról tudni kell
worldstars.hupont.hu
68. Sziklavár
► Szenvedélybetegsegítő Regionális Közhasznú Egyesület
sziklavar.hupont.hu
69. Itt mindent megtudhattok a lovakról.
► Gyertek, olvassatok és tanuljatok.
lovakitt.hupont.hu
70. tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN
► A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!
pannonmaraton.hupont.hu
71. Akác fa oszlopok a kertben
► Az oldalon akác fa oszlopok, és akác oszlopokból, rönkökből készült kerti fatermékek képeit találja! - akác oszlop - kérgezett akác oszlop - szíjácsmart akác oszlop - körmart akác oszlop - hengermart akác oszlop
akac-oszlop.hupont.hu
► Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes.
margaretavirag.hupont.hu
73. We love emos!!
► Ha szereted az emokat vagy te is az vagy itt a helyed!
weloveemos.hupont.hu
74. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
75. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés
► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés
keresooptimalizalaspest.hupont.hu