Hátha valaki nem tudja...
66 évvel ezelőtt, 1945. január végén a szovjet Vörös Hadsereg feltartóztathatatlanul nyomult nyugat felé, Königsberg és Danzig (Gdansk) irányába, s hamarosan egész Kelet-Poroszországot bekerítette. Németek százezrei menekültek ezekről a területekről gyalog, szekereken, -20 fokos hidegben, hátukban a Vörös Hadsereggel, a szovjet repülők folyamatos támadásai közepette. Sokak számára az utolsó reményt jelentette Gotenhafen (Gdynia) kikötője az ott horgonyzó hajókkal. 1945. január 21-én Dönitz német admirális kiadta a parancsot: minden rendelkezésre álló német hajónak mentenie kell a szovjetek elől azt, amit lehet. A "Hannibálhadművelet" minden idők legnagyobb tengeri evakuálása lett: több mint kétmillió embert szállítottak nyugatra. A parancs szerint mindenekelőtt az öregeket, nőket és gyermekeket mentettek - a férfiaknak maradniuk és az utolsó töltényig harcolniuk kellett. Január 26-a után a "Wilhelm Gustloff" nevű hajó is mind több menekültet vett fel. Kezdetben pontosan számolták őket, de a menekülők áttörték a korlátokat és a fedélzetre áramlottak. Így 10 ezernél is többen (köztük kb. 4 ezer gyermek) zsúfolódtak össze az eredetileg 1500 utasra és 500 főnyi személyzetre készült hajón. A "Wilhelm Gustloff" január 30-án indult a kikötőből. Lassan haladt, sebességét egy tengeralattjáró is tartani tudta, ráadásul a nyílt vízi utat választotta - az ugyanis aknamentesített volt -, és ezzel kitette magát az ellenséges tengeralattjárók támadásának. Egy közelben tartózkodó, észrevétlen maradt szovjet tengeralattjáró, az S-13 felfedezte az éjszaka sötétjében haladó kivilágított (!) német hajót, és három torpedót lőtt ki rá. A hajó a találatok után a bal oldalára dőlt, fedélzetén kitört a pánik. A "Wilhelm Gustloff"-ot kísérő két kisebb hajó csak 1239 embert tudott kimenteni, a többiek - több mint 9 ezren - a vízbe fulladtak, vagy mentőmellényben a jeges vízben megfagytak. Ugyanaz a szovjet tengeralattjáró február 9-e éjszakáján elsüllyesztette a "Steuben" utasszállító gőzöst, melynek fedélzeten tartózkodó kb. 5 ezer menekültből csak alig hatszázat tudtak kimenteni a jéghideg vízből. Április 16-án a "Goya" motoros hajót torpedózták meg a szovjetek, az azon menekülő 6220 emberből 165 élte túl a támadást. A német menekülők vesztesége így mintegy 20 ezer főnyi lett.
A "Wilhelm Gustloff" elsüllyesztésekor kilencezer ember vesztette életét, főként nők és gyermekek. Ez volt a világ eddigi legnagyobb tengeri katasztrófája, sokkal súlyosabb, mint a "Titanic" elsüllyedése (az áldozatok számát tekintve hatszorosan), s ráadásul nem baleset, hanem tudatos emberi gyilkolás eredménye.
Hogy szovjet részről mindez nem volt véletlen, álljon itt a kommunista propaganda-vezér Ilja Ehrenburg hírhedté vált "Gyilkolj!" című röplapjának részlete, melyben így bíztatta a szovjet katonákat: "Öljetek! Dicső szovjet harcosok, öljetek! A németek nem emberi lények... Az a szó, hogy "német" a mai naptól legyen a legnagyobb szitokszó, amit a szátokra vesztek... Ölnöd kell, és ha nem öltél meg legalább egy németet a mai nap, akkor ez a napod kárba veszett... Ha nem tudod őket golyóval kivégezni, akkor a bajonettel szúrd agyon őket... Ha csendes körülötted a front és amíg várod, hogy ismét harcba indulj, ezalatt az idő alatt is keress németet, akit megölhetsz... Öljetek, mert nincs annál nagyobb élvezet, mint amikor a halomba szórt német hullákat ugorjátok át... Ne a napokat, ne a kilométereket számoljátok, hanem öljetek és öljetek! A megölt németeket számoljátok az elfoglalt városok helyett... Öld a németet, ez a nagyanyád kérése! Öld a németet, ezért imádkozik az anyád! Öljetek, ezt kéri tőletek a gyereketek! Öld a németet, ezt kéri hangosan kiabálva tőled a szovjet haza! Ne hibázz, ne adj kegyelmet, ölj! Dicső szovjet harcosok, öljetek!"
És ezt még írónak merik nevezni... Dobai Miklós
Forrás: Polgári Hírszemle
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül
► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !
kert-udvar-kerites.hupont.hu
2. SZÉLVÉDŐ JAVÍTÁS ÉS KÁRPITTISZTÍTÁS
► M5 Szélvédő Klinika & Professzionális Kárpittisztító Hálózat Gyorssegély autójának: Szeged | M5 Mobil Szerviz
kolcsonzokecskemet.hupont.hu
3. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
5. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -
kisteherauto-berles.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
3. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
► Minden ami Jóban-Rosszban!
jobanesrosszban.hupont.hu
5. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
6. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS
► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.
dormogodomotor.hupont.hu
► KÖSZÖNTJÜK KEDVES LÁTOGATÓINKAT!
wolfprodukcio.hupont.hu
8. Naturcolor közelebb hoz az Egészségesebb környezethez.
► Álláskereső Ausztriában, Absolulte Live,Power Fruit, Akció, Bio, Ezüst, Festék, Háztartási, Hobby, jobsuche, jobanzeigen,Wohnung suche, lakk, Stellenangebot, web shop, Réz, Tanácsadás
multimix.hupont.hu
9. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
10. Harry Potter legjobb oldala!!!
► Főszereplők:Harry Potter/Daniel Radcliffe , Ron Weasley/Rupert Grint , Harmione Granger/Emma Watson
harry-potter-imadok.hupont.hu
11. http://cegledikeptelensegek@blog.com
► Ezen a címen érhető el a letiltott anyag és a folytatás.
cegledikeptelensegek.hupont.hu
12. Sok sorozat
► Kedvenc sorozataimat fogom leírni.
soksorozat.hupont.hu
13. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
14. Vámkezelés, teljes körű ügyintézés Budapesten
► Hosszú évek tapasztalata és szakmai színvonala teszi lehetővé, hogy magas szinten képviseljük ügyfeleink vámügyeit. Széles körű szolgáltatásokkal állunk ügyfeleink rendelkezésére a vámügyintézéstől a vámkezelésen át, a szállításig, raktározásig.
vamugyintezes.hupont.hu
► Kezdő és profi horgászoknak
uszozas.hupont.hu
16. úJJ HONLAPOM VAN NÉZZÉTEK MEG :) http://ezo26.webnode.hu/
► Nem lehet összekötni a pontokat a jövőt fürkészve, az összefüggések csak utólag visszanézve látszanak.
nemeth-ezo.hupont.hu
17. Számítógép szerelő Budapest, ingyenes kiszállás.
► Számítógép Szerviz III. Kerület + Óbuda, számítógép javítás III. Kerület + Óbuda, pc szerviz III. Kerület + Óbuda, pc javítás III. Kerület + Óbuda, III. Kerület + Óbuda 3. kerületi számítógép szerelő, pc szerviz+3+kerület, számítógép szervíz+3+kerüle
szamitogepszerelo.hupont.hu
18. Minden ami Foci
► Itt minden megtalálhattok ami a fociról szól,küldhettek képeket,eseményeket,történeteket és minden olyan dogot amiről úgy érzitek ide való...Elküldhetitek ha nem tetszik de azt is ha igen .... Jó szorakozást
footballmylife.hupont.hu
19. SZTÁRLEXIKON
► Keressd a sztárt és megtalálod!Itt!
mindensztar.hupont.hu
20. Stromfeld Aurél Általános Iskola
► A Stromfeld Aurél Általános Iskola nem hivatalos oldala. E-mail címünk stromfeld00@freemail.hu
stromfeld.hupont.hu
21. www.tacsko.hu
► a kutya az élete mindenkinek
tacskonevelde.hupont.hu
22. Aszfaltozás országosan 5-cm vastagságban3000/Ft m2!
► Aszfaltozás Térkövezés öntött aszfaltozás mart aszfaltozás aszfaltmarás - kátyúzás útjavítás Magyarország egész területén Garanciával!!
buktaaronaszfalt.hupont.hu
23. Naked Light
► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.
sajatidezetek.hupont.hu
24. tószegi naptár /HIRDETÉS, INFORMÁCIÓ, REKLÁM/
► "Aki felhagy a reklámozással, hogy ezzel pénzt spóroljon meg, ugyanígy megállíthatja az óráját, hogy időt takarítson meg." ( Henry Ford )
toszeginaptar.hupont.hu
25. Szeretlek,imádlak ágyamba kívánlak ha nemjössz cibállak
► https://www.facebook.com/pages/Szeretlekim%C3%A1dlak-%C3%A1gyamba-k%C3%ADv%C3%A1nlak-ha-nemj%C3%B6ssz-cib%C3%A1llak/144969615652027?ref=tn_tnmn
elrostodeanalia.hupont.hu
26. GTA San Andreas
► Minden, amit tudni kell a GTA-ról! Kódok, módok, végigjátszás és egyebek! :)
gta-sandreas.hupont.hu
► Arcfestés: "Kortól és nemtől függetlenül, mindenkinek egy jó buli" ;-)
krisztalap.hupont.hu
28. KILLWARRIORS
► Ez az oldal a klánunkról KILLWARRIORS-ról szól!
killwarriors.hupont.hu
► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel vagy verset ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere vissza máskor is! (: puszii♥
szomruidezetek.hupont.hu
30. Ninja University
► Shinobi Nevelde
naruto-center.hupont.hu
31. Apropó
► Szerkesztés alatt!!!
apropo.hupont.hu
32. Unalom ellen ^.^
► Idézetek,Párbeszédek,Micheal,Szomorú Versek, Furcsa Jelek ..stb.
xlife.hupont.hu
33. Lelepleztünk! :)
► Mi mindent kell megtudni a mai tinisztárokról? Interjúk,képek,tesztek,kulisszatitkok,zenék,~idézetek~♥ és persze divat. *-*
hiressegek-titkai.hupont.hu
34. Ívesítés, hajlítás, présgépes munkák, alu. képkeret gyártás kedvező áron!
► Installációs és egyéb profilok, alumínium zártszelvények, csövek ívesítése hajlítása, présgépes munkák, alumínium képkeret és alkatrészek gyártása.
cecobt.hupont.hu
35. GYULAI FOTÓK
► Fotók: Balázs József
gyulaifotok.hupont.hu
36. Minden nap egy rövid kis történet és mások
► Ezen a honlapon főleg horrort, de olvashattok még romantikus és vicces történeteket is. Viszont itt nem csak történeteket olvashattok hanem mindenféle tippeket, idézeteket és paktikákat is.
rovid-tortenetek-minden-n.hupont.hu
37. Üdvözlünk Trixi és Vikica oldalán
► “Sose haragudj meg arra, Ki durva szóval megsebez. Tudom jól, hogy fáj a sértés, Valld be, a fontos mégsem ez. Hidd el nekem, senki nem rossz, Hidd el, jók az emberek, Valakiért mindenki harcol, Valakit mindenki szeret...”
trixi-vikica.hupont.hu
38. www.adri-twilight.hupont.hu
► Ez a legjobb Alkonyatos oldal.Itt mindent megtudhatsz kedvencedről.
adri-twilight.hupont.hu
39. Kóti Varrógépkereskedés és Szerviz
► Minden ami a varráshoz kell !
varrogepkereskedes.hupont.hu
40. Lakas Ingatlancentrum-Ingatlanguruval Delpesten!!!
► Honlapunkon megtalálhatja a lakáseladás, lakáskiadás, lakásbérlés, lakásközvetítés és albérlet közvetítés összefüggéseit és általános tudnivalóit
beonpush-tuti-alas.hupont.hu
► Két sikeres petesejt adományozás után szeretném megosztani saját tapasztalataimat, segítve ezzel másoknak.
petesejtdonor.hupont.hu
42. B.♥ V.♥ ƸӁƷ
► ƸӁƷ Csajoknak & Fiúknak ƸӁƷ LOLLiPOP xD hülyülünk & szerkeztünk
bvblabla.hupont.hu
► Dugdostad már a kezed? Soha többet nem kell! Exkluzív, szolid vagy extrém körmökre vágysz? Csillám porok, strassz kövek, a legújabb technikák… Minden megoldás kivitelezhető, igényeidnek megfelelően!
ditmukorom.hupont.hu
44. A Szent Johanna Gimi 1-2-3-4-5-6 (:
► Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 1-2-3-4-5-6 (: / Srácok, akik olyanok mint te!
szentjohannagimi.hupont.hu
45. Wellness hajvágás, Esküvői frizurák, Vision aktív étrendkiegészítők...
► Professzionális fodrászati szolgáltatások a Hajszárítástól az Esküvői frizuráig. Wellness-hajvágás - Eskuvői frizurák - Vision biológiailag aktív étrendkiegészítők - Mikroelemek hiánya a haj és fejbőr szempontjából, Dr Voll diagnosztika! Alfaparf
fodraszmuveszno.hupont.hu
► "Számoljon és spóroljon, szobánként akár 30.000- 40.000 Ft-ot is Nálunk! Szépítse fillérekből lakását, hogy lakásból otthont teremtsen!" Ha Ön elégedett mi is azok vagyunk! AKCIÓ!!Tekintse meg Májusi Júniusi akcióinkat!-5%,-10%,-20%,-50%!
kummertapeta-festek.hupont.hu
47. Fejes Mariann tanácsadó oldala
► Biztosítási-, Hitel- és Pénzügyi tanácsadás teljes palettáját kínálom Önnek teljesen ingyen!
hiteless.hupont.hu
► Sziasztok! Itt megtaláltok pár dolgot a Metin2 első magyar privát szerveréről a DDMt2-ről. Sok szerencsét ! (Frissítve:2017)
metallatka.hupont.hu
49. Ez itt a Duma Ragu FANOK Clubja.
► Ha nem akarsz a kérdés elküldésével bajlódi vagy csak a véleményedet akarod elmondani, akkor küldj kérdést és egy nevet majd én beküldöm a kérdésed, ha te nem mered. A nizsola@gmail.com - ra Küldjétek.
dumaragu.hupont.hu
50. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
51. Kutyakiképzés háznál, Bentlakásos képzés! Kutyás bemutatók!
► Vizsgázott kutyakiképző vállalja kutyája képzését, engedelmességre nevelését, őrző- védő felkészítést az ön otthonában! Panzió megőrzés, vizsgára felkészítés akár a kutya mindennapos képzése panziónkban. Határidőre való kiképzés!
kutyakikepzesotthon.hupont.hu
52. Alkonyat Hungary
► Minden ami Alkonyat:)
alkonyat-hungary.hupont.hu
53. Juhász István horgászoldala
► "A Föld háromnegyedét víz borítja. Teljesen világos, hogy a Jó Isten háromszor annyi időt szánt a horgászatra, mint a fűnyírásra." Chuck Clark
yuppi.hupont.hu
54. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás 06209884170
► Amennyiben Önnek is fontos az egészség , valamint a tisztaság, tegye meg légtechnikával az első lépést a mindig friss levegőért otthonában. Élhetőbb környezetben töltheti napjait , ha minőségi elszívót szereltet profi szakemberekkel .
szagelszivo.hupont.hu
55. Minden Féle Idézetek: Szerelmes, Bucsu, Szakitás
► Kérlek Titeket Olvasátok Nézegesétek és oszátok meg köszöm szépen mindenkinek aki elfogja olvasni és meg fogja osztani
idezetekkkkkkkkk.hupont.hu
56. TOJÁS ÉS GASTRO PACK KFT. tojastartok@gmail.com, tel.:06-20-4373-999
► Minden ami tojástartó ! * Tojástartók nagy választékban ! * Kitünő minőségben !
tojastarto.hupont.hu
► Szatka Team honlapja
szatka.hupont.hu
58. NARAYANA Természetgyógyászati és Oktató Központ
► Lia-Csin: Sokat kell olvasnod ahhoz, hogy megtudd, milyen keveset tudsz.................Arisztotelész: Úgy gondolkodj, mint a bölcs, de úgy beszélj, mint az egyszerű emberek.............Alkman: Tapasztalat a bölcsesség kezdete.
termeszetgyogyasziskola.hupont.hu
► Nyulak, macskák, kutyák,háziállatok, nyúltartás és tenyésztés
haziallat.hupont.hu
60. namegirlboy
► Amiket leírok az mind igaz, az instagramnál úgy kell leírni ahogyan én írtam le. Ők így változtak meg. Minden félét fogok nektek leírni.
emo-emberek.hupont.hu
61. RÁKOSLIGETI-LANGHAAR PERZSA MACSKA KENNEL
► Klasszikus típusú perzsa macska tenyészet
perzsamacska.hupont.hu
62. Istiván Autó FC és a KK Péntek 18 Futball Társaság oldala
► Egy helyszín (Kiskanizsa) - Egy időpont (péntek 18 óra)- Egy baráti társaság (ld.tagok)- Egy kispályás öregfiúk csapat (Istiván Autó). Minden ami a társaságunkkal, csapatunkkal kapcsolatos, aktuális (és persze publikus).
kk-pentek.hupont.hu
63. Szent Jakab-nap és Zarándoklat
► Kedves zarándoktársaink! Július 25-én Lébényben Szent Jakab-ünnepet, július 19-25-e között pedig az I. magyarországi Szent Jakab-napra tartó gyalogos zarándoklatot szervezünk.
szentjakabnap.hupont.hu
64. Csendes tó
► Keresem a szilánkokat. Azokat a szilánkokat, amikre régen a világom szétesett. Szeretném megtalálni a csendet, a békét, a bölcsességet, a szeretetet. Hogy ebből mi lesz, azt döntse el ki-ki.
csendesto.hupont.hu
► "Bútorok....Megelevenedett, életünk részeiként –és nem álomként- létező darabok..."
daliabutor.hupont.hu
► Kreatív alkotók Vanyarcon
verespal.hupont.hu
► Az elvált nők, elvált férfiak részére segítségeket, kapcsolatokat, érdeklődési köröket támogató baráti hangvételű, pozitív gondolkodású weblap.
elvaltak.hupont.hu
68. Igényes borovi fenyőbútor a legolcsóbban! +36/70-329-4217
► A ház minden zugát otthonná varázsoljuk! Hálószoba, nappali, étkező, gyerekbútor, előszoba fal, íróasztal, polc, nekünk nem okoz gondot!
borovibutor.hupont.hu
69. FOGADÓ A HAT TESTVÉRHEZ - RENDEZVÉNYHÁZ - ÉTTEREM - DÖMSÖD, BOCSKAI U. 14.
► Étterem Szálláshely Dömsöd Gasztronómia Állásajánlatok Receptek Programok Nyitvatartás Elérhetőség Szolgáltatások Rendezvények Hasznos telefonszámok címek
fogado.hupont.hu
70. Okos ötletek és tanácsok kismamáknak
► Okos és hasznos tanácsok, érdekességek kezdő és gyakorlott kismamáknak.
okoskismama.hupont.hu
71. ERDEI APARTMAN - PARÁDSASVÁR
► Parádsasváron az erdő közvetlen szomszédságában, festői környezetben található apartmanunk.Reméljük, hogy a nálunk eltöltött idő kellemes kikapcsolódást és sok gyönyörű élményt fog jelenteni Önöknek.
erdeiapartmanok.hupont.hu
72. Fregoli szerelő gyors szerviz Bp.,Pest megye +36209884170
► Miért kerülgetné a szobában száradó ruhákat, amikor a szomszédai már régen mennyezetre szerelt fregolit használnak ? Önnél is kényelmesen elfér a fürdőkád felett kiteregetett friss mosás! Szereltessen fel új ruhaszárítót, vagy javítassa meg a régit !
fregoliszerelo.hupont.hu
73. Tündérekről és lovakról mindenkinek
► Itt mindent megtalálsz ami lovakkal és tündérekkel kapcsolatos!Ha bármi hibát észlelsz ezen az e-mail címen érsz el:csanyiviki@freemail.hu
lovakrolmindenkinek.hupont.hu
74. olcsoregikonyvek.hupont.hu
► Olcsó, régi és új könyvek nagy választékban! Regények, krimik, zsebkönyvek, irodalmi művek, háborús történetek, kalandkönyvek, szerelmes regények, sorozatkönyvek
olcsoregikonyvek.hupont.hu
75. Miley Cyrus Rajongói oldal
► Ez az oldal azoknak van,akik szeretik Miley Cyrus-t! Ha nem tudod még hogy milyen igázából ő,gyere,és ismerkedj vele!
enenenenenen.hupont.hu