FEKETE ISTVÁN író (1900-1970)
„De a nevek nem is fontosak.Az emberek közt széthintett jóságnak, örömnek nincs neve, mint ahogy nincs neve az őszi ragyogásnak, a ködös messzeségnek, a hullámnak, amikor a parthoz ütődik, a nád suttogásának, vagy a simogatásnak, amit nem felejtünk el soha, pedig sok kemény ütést régen elfeledünk ugyanezen idő alatt."
____________________________________________________
„Ami nincs, arra nem lehet gondolni, ami nincs, az nem fájhat, ami nincs, az: nincs. Legfeljebb a hiány, az üresség titokzatos mélysége szédít néha, de ebbe a mélységbe napok hullanak, kitöltik lassan a feneketlennek látszó szakadékot."
___________________________________________________________
"A magány is - mint minden más - csak addig csábító, amíg nem kényszer. Ahhoz, hogy az ember vidám gyalogos legyen, okvetlen szükséges egy pár jó ló vagy autó a háttérben, s ahhoz, hogy vidám magányban éljen, okvetlenül szükséges a lehetősége, hogy akkor lép ki belőle, amikor akar."
____________________________________________________________
„Minek piszkálni a holnapot, a jövő évet és távoli tekervényeit az életnek? Elégedjünk most meg azzal, ami van, melegedjünk tüzénél, amíg lehet, kaparjuk ki hamujából, ami édes és élvezhető, a többit pedig hagyjuk az enyészetnek, mert arra való."
____________________________________________________________
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
2. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -
kisteherauto-berles.hupont.hu
3. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21 – Autóüveg javítás és kőfelverődés
► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.
kolcsonzokecskemet.hupont.hu
4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
5. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül
► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !
kert-udvar-kerites.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► A bábszínház bölcsődéseknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak egyaránt ajánlja interaktív előadásait! Hagyományos kesztyű bábokkal, színházi paravánnal, felidézve a '60-s, '70-s évek retro hangulatát, igazodva a mai gyermekek igényeihez.
tekergobabszinhaz.hupont.hu
3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
4. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"
► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!
marketing-marketing.hupont.hu
5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
8. LA BIBBIA
► SZÍNES DIAKÉPEK A BIBLIA ESEMÉNYEIHEZ; P.MAURILIO SACCHI OFM: JÉZUS SZÜLŐFÖLDJÉN
labibbia.hupont.hu
9. Lépj be a mostani MMORPG-játékok,és Fantasy filmek világába
► Olvasd el a Metin, a Hero Online, Florensia, DOMO és még sok-sok más MMORPG leírását és TÖLTSD is le INGYEN
adventure.hupont.hu
10. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
11. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
12. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás
► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing
weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu
13. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
► Bencze Laura egy kilenc éves, tündéri kislány. Élni akarása és kitartása csodálatra méltó, de most a mi segítségünk is kell mind-e mellé. Neki kérünk segítséget, hogy meggyógyuljon, és megtörténjen a csoda,végre boldogan és egészségesen éljen!
bencze-laura.hupont.hu
15. We love emos!!
► Ha szereted az emokat vagy te is az vagy itt a helyed!
weloveemos.hupont.hu
16. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
17. Itt mindent megtudhattok a lovakról.
► Gyertek, olvassatok és tanuljatok.
lovakitt.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
19. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
20. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
21. Minden amit a feng shui-ról tudni kell!
► "Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!"
fengsuhi.hupont.hu
22. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
23. ♥ Disney Stars ♥
► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)
alldisney.hupont.hu
24. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
25. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77
► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880
gyartoibutorbolt.hupont.hu
26. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
27. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
28. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
29. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
30. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
► $^^Minden Ami Kell^^$
virtualzene.hupont.hu
32. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
34. RÓKAHEGYI GÖRÖGKATOLIKUS TEMPLOM
► A sóstóhegyi paróchiához tartozó Szent István-templom honlapja
rokahegyitemplom.hupont.hu
35. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
36. Antik órák , Antik lámpák , Antik bútorok és minden ami Antik.
► Francia, német, angol, holland, belga antikvitás. Restaurált és felújítatlan régiségek boltja.
dinoxkft.hupont.hu
► Érdemes megnézni bár most fejlesztem:S
bestfriendsgirl.hupont.hu
38. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
39. Fogalmazások
► Itt nagyon jó fogalmazások vannak.
fogalmazasok.hupont.hu
40. Lélekmentor (tanácsadó) programsorozat
► Lélekmentor (tanácsadó) programsorozat indul 2021 szeptember 08 szerdán. Havi 2 alkalommal találkozunk. Minden páros hét szerdáján.
lelekmentortanfolyam.hupont.hu
41. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
42. DISZA Élelmiszer Kereskedelmi Kft.
► We must inform you that we have become a victim of an internet fraudster who has created and still uses a fake website with the use of our name. The false website is: www.diszaelelmiszerkf.com We have already reported the crime to the police in Eger!
diszakft.hupont.hu
43. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
enikofitness.hupont.hu
44. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
valamiprobaproba.hupont.hu
45. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
k-oldal.hupont.hu
46. Servex Plusz
► Cégünk kulcsrakész házak,tetöszerkezetek,szigetelés,központi fütések,gépi vakolás,és bármely epitkezési munkálattal foglalkozik.Forduljon hozzánk bizalommal! Kapcsolattartó személy :Kiss István Tel:0748131667
servex.hupont.hu
47. Térkő és Beton
► Üdv, Kisebb nagyobb kőműves munkákat vállalok. Rengeteg referencia munkával, számlaképesen, garanciával, több éves tapasztalattal.
komuves-szaki.hupont.hu
48. A Jászberény Triál Biciklisek Offical Oldala
► Ezen az oldalon magárol a biciklirő a triálról és rólunk is megtudhatsz sok-sok mindent. Kellemes Böngészést kíván a jászberényi triál biciklisek csapatja!
jbtrial.hupont.hu
► Ragyogó tisztaság,jó közérzet
takaritunk.hupont.hu
► Robespourmariage.fr est une boutique en ligne qui vous permet d'acheter votre robe pour mariage pas cher avec juste un coup de clic. Le site propose des robes de demoiselle d'honneur, robes mère de mariée, robes invité mariage.
femmerobe.hupont.hu
51. Részesedjen minden hónapban a webáruházunk bevételéből
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
capiconweb.hupont.hu
52. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kiskunfelegyhaza.hupont.hu
► A tőkefelépítés egy rendkívül egyszerű dolog, mégis nagyon kevés a gazdag ember. Ösztönösen hozzuk döntéseinket, a mának élünk. Győzzük le ösztöneinket, tanuljunk meg bánni a pénzzel!
egzipont.hupont.hu
54. Egyszer használt fehérneműk !
► Üdvözöllek !!! Igen jó helyen jársz ! Te az az ember vagy aki kapásból megértette mit is találhat itt.
egyszerhasznalt-bugyik.hupont.hu
► Ilyen még nem volt, hogy egy cég akár négy hónapi sok és kitartó munkával egy személygépkocsit lízingeljen neked
penznekunk.hupont.hu
56. Munka és anyaság
► Minden édesanya álma az, hogy a lehető legtöbbet legyen családjával... Biztos hogy kettő karriert is fel kell építenie?
munka-anyasag.hupont.hu
57. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
vonzastorveny.hupont.hu
58. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
keressteispenzt.hupont.hu
59. Könnyű, befektetés nélküli pénzkereseti lehetőség a mobilponttal!
► Pénzt akarsz keresni? A mobilpont egy egyszerű pénzkereseti lehetőséget kínál nulla befektetéssel!
mobilpontot.hupont.hu
60. Pityu oldala
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
djbika.hupont.hu
61. Az én írásaim
► Ezen a honlapon az én saját írásaimat, esetleg ötleteimet találhatod meg. Bátran böngéssz, és olvass, remélem elnyerem a tetszésedet ;)
sajatirasok.hupont.hu
► alkatrészek olcsón
rometalkatresz.hupont.hu
63. Társadalombiztosítási ügyintézés, bérszámfejtés
► Nem értesz hozzá ? Utálsz a hivatalokban sorban állni ? Mindent elvégzünk helyetted, neked csak a bankszámládat kell figyelned !
tbugyintezes.hupont.hu
64. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
letoltobazishu.hupont.hu
65. Rózsazsa és más furcsaságok
► ÁLOM ÉS VALÓSÁG-VALÓSÁG ÉS ÁLOM!
rozsazsa.hupont.hu
66. Miért van szükség etetőszékre?
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
babawebshop.hupont.hu
67. ÚJSZERÜ NÉMET IMPORT KERÉKPÁROK FORGALMAZÁSA
► Német minőség,-elérhető áron! INFO:06-30-95 75 430
mende-kerekpar-butor.hupont.hu
68. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
dukiimadok.hupont.hu
69. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
amaraya.hupont.hu
► Gyere és nézd minden nap a megújuló képeket, vicceket,és még sok minden mást! :)
idegyeremerjo.hupont.hu
71. A Lélek az Univerzum és a Földbolygó közötti kapcsolat.
► A kapcsolat meg teremtése az univerzummal ,önmagunk kapcsolata. lelkünk táplálása-irányítása és oda figyelése . . A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
lelekuniverzum.hupont.hu
72. Dj szilkovirus és Dj rocso oldala zene
► Minden olyan zene megtalalhato ami jo
djszilkovirus.hupont.hu
73. Házfelújítás, bontás,építés,átalakítás, vályog házak megmentése,kőműves
► Lakásfelújítás, építés,átalakítás,bontás,felújítás, hőszigetelés,országosan.
lakasfelujitas-bontas.hupont.hu
74. FITNESSRUHA
► Fitness / sport ruházat készités egyedi méretekkel. Egyedi fürdőruhakészités.
fitnessruha.hupont.hu
75. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
sajat-cimend.hupont.hu