KAPOSVÁRI KÖZÖSSÉGI TÜKÖR

"KAPOSVÁRI KÖZÖSSÉGI TÜKÖR" Civil jellegű, a helyi, kaposvári és somogyi közösség életét, gondolatait, érzéseit kifejező, magában foglaló közösségi nonprofit honlap-tükör. Természetes,emberi,magyar. Isten, Haza, Család. Szeretem Kaposvárt.

ORSZÁG, ÉLET, DEVIZAHITEL

 

Dr. Molnár F. Tamás pécsi mellkassebész mikor előadást tart a diákoknak, mindig úgy kezdi: a tüdő a legfontosabb szervünk. A szívre nincs mindenkinek szüksége, gondoljon a bankárokra, de az agyra sem, ha mondjuk egy politikus jut az ember eszébe. De lélegeznie mindenkinek kell. (Dunántúli Napló, 2011. június 24.) Mégis az említettek több, mint egy millió magyar család elől már a levegőt is elszívják.


Társadalmi szintű problémát okozott Magyarországon a szívtelen bankár és az eszement politikus egymásra találása. Katasztrofális együttműködésük tárgya a devizahitelezés. Úgy valósult meg, hogy tönkremegy bele a polgár, a család, a cég, az önkormányzat, majd a fél ország.

A devizahitellel kapcsolatos szerződések közül jelenleg a polgárokkal kapcsolatosak galádsága látszik. Szinte nyilvánvaló már az a devizahitel rossz termék mivolta. A két fél szerződést kötött egy adott forint összegre egy bizonyos devizaárfolyamon. A polgár magyar forintot kért, s azt is kapta meg. A polgári jogügyletet devizán keresztül fogalmazták meg, s annak megfeleltetve realizálták. A „megfeleltetés" a bank saját maga által megállapított devizaárfolyamot jelentette, valamint a vételi és az eladási árfolyam különbségének maximális kihasználását a pénzügyi műveletek során a polgár kárára. A polgár ezt az 1 - 4 %-os becsapást elfogadta, hisz csak így juthatott hitelhez.

A hibás termék viszont a hitel felvételekor még nem látszott, holott már akkor is nyilvánvaló volt. Ha a devizaárfolyam nagy mértékben emelkedik, a hitelfevevő tönkremegy, míg ha a devizaárfolyam hasonlóképp csökken, a bank megy tönkre, s rajta keresztül a betétesek. A devizahiteles szerződésnek egy elfogadható esete van: ha csak a szerződéskori állapotot tekintjük jogszerűnek.
A megváltozott árfolyamok nem tisztességesek. Különösen nem az a megszakított (előtörlesztett), a felmondott szerződések esetében a felvett összeg, a tőke utólagos módosítása. Azt a pénzt a polgár nem kapta meg - így nem is rendelkezett vele. Miből fizesse meg? Pláne vissza; hisz a pénz odafele sem jutott el! Egyáltalán, hogy jut eszükbe a szerződés realizálása során a változó törlesztőösszegek mellett az eredeti tőkét is folyamatosan lebegtetni?

Az ügylet lényege: a polgár szándékos becsapása. Ezen okból eredően a szerződés semmisnek tekintendő, az eredeti állapotok visszaállítandók.

A probléma lényege a polgári viszonyokon túlmenően a politikai viszonyok rendezése is. A polgárok tömegének becsapásában közreműködött az állam. Így a polgári szerződést megelőző eredeti állapot helyreállításának anyagi rendezésében méltán részt vállalhat. Hasonlóképpen minden olyan céget is kártalanítani kellhet, melyet a bankok devizakölcsön meg nem fizetése címén számoltak fel.
Meg kell védeni az önkormányzatokat is a devizahitellel kapcsolatos csődtől, hisz csak bajt hozhat az önkormányzatokra, ha a 140 HUF/CHF árfolyamon számolt kölcsönt - kötvényt 240 HUF/CHF árfolyamon törlesztik.

Megdöbbentő a társadalom ilyen mértékű eltervezett kifosztása. Érezhető a politikusok és a bankárok összefogása e tárgyban. Tényleg az agyatlanok és a szívtelenek együttműködéséről lenne szó? Nem tudjuk, de érezzük, hogy a levegőnk fogy.

A legnagyobb kártétel pedig még meg sem lett említve. Mikor is csatlakozunk az euroövezethez? Mikor lesz Magyarországon az euro a hivatalos pénz? Először úgy tudtuk, hogy 2007-ben. Most már csak 2018 - 2020-ban lesz a várható időpont. Az áttéréssel ugyanis célszerű megvárni a devizahitelek (zömének) lejártát. A lényeges kérdés ugyanis az átváltás átálláskori árfolyama.
Azt mondják, ma túlértékelt a forint. Ha ilyen árfolyamon lépünk be az eurozónába, az egész ország el fog szegényedni. Ha pedig reális értékéig leértékeljük a forintot, az összes devizahiteles tönkremegy, s földönfutó lesz. Mintha már elő lenne készítve, hogy úgy lépünk majd be az euroövezetbe, hogy vagy a fél ország, vagy az egész belerokkan. Lehet választani: a fél azonnal, az egész lassacskán... Vagy pedig kivárjuk, míg a devizahitelesek problémája valamilyen(?) módon megoldódik.

Addig meg lehet vitatni, hogy a fél százalékos kamatozású svájci frank esetében a havi törlesztés összegéből miért 38 % a hitel (tőke) alapkamata, mely természetesen nem tartalmazza a bank adminisztrációs díját, amely további 12 % - svájci frankban(!). Ehhez járul még hozzá a hitel biztosítása is - szintén svájci frankban (4,7 %). Igazán érdekes vitatéma lehetne, hogy a svájci frank kötelezésű szerződéseknek van-e egyáltalán tényleges svájci frank háttere; ez a bank könyveléséből bizonyítható-e.

A mai agyasabb politikusok a törvényhozásban bele mertek nyúlni a polgári szerződésekbe, s átmeneti időtartamra maximálták az árfolyamkockázatot. Ezt úgy tették, hogy végül is a bankok egy forintot sem vesztenek, s a polgárok egy forinttal sem fizetnek kevesebbet. Sőt: újabb, később fizetendő, de pluszban kamatozó összeg gyűlik tartozásként számlájukon - a hitel hitele.
Már most lehet tudni, hogy ebből is gond lesz. Az eredeti szerződés legnagyobb baja az, hogy a benne foglalt tartozás nincs behatárolva, korlátlanul növekedhet és hasonlóképpen csökkenhet. A csökkenés maximuma értelemszerűen a szerződött összeg, míg a növekedés mértéke végtelen. Talán ezt lett volna célszerű megszüntetni, elvégre polgárok tartozása tömeges (millió feletti) méretben nem lehet végtelen. Nem lehet jellemző helyzet az, hogy a polgár évekig tisztességesen törleszt, közben pedig adóssága nő.

Végül talán át kellene gondolni, hogyan is működik ez a demokrácia. Még mindig a nyolc év esztelen politikája és a szívtelen bankárok tevékenysége határozza meg életünket? És ezek a bankárok az újonnan megválasztott kétharmaddal szemben is érvényesülnek? Még mindig?

Levegőt!


Jakó Ferenc

Polgár Info








Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21 – Autóüveg javítás és kőfelverődés

► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.

kolcsonzokecskemet.hupont.hu

2. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül

► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !

kert-udvar-kerites.hupont.hu

3. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

5. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -

kisteherauto-berles.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

6. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

7. Hungary-mu Admin oldal

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

admin.hupont.hu

8. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

9. Írok, tehát vagyok... .. .

► ÍRÁSJELEKKEL VEGYÍTETT BETŰK HALMAZA ...

ilcsi.hupont.hu

10. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

11. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

12. Sólyom Konrád

► Osztály bemutató

bot.hupont.hu

13. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

developer.hupont.hu

14. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

15. chat-web

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

chat.hupont.hu

16. Studio-2.0

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

studio.hupont.hu

17. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

18. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

19. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

20. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

21. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

22. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

23. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

24. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

25. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

26. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

27. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

28. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

29. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

30. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

31. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

32. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

33. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

34. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

35. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

36. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

37. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

38. PRO-SPORT 2

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

prosport-ketto.hupont.hu

39. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

40. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd

► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető

mohacsicsata.hupont.hu

41. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

42. Purhab szigetelés Csongrád megyében

► Zárt cellás purhab szigetelés garanciával. Födém szigetelés, fújt szigetelés.

purhabszigeteles.hupont.hu

43. PRO-SPORT 3

► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC

pro-sportharom.hupont.hu

44. CSODAKÖNYV TÜNDÉR MESE

► CSODÁLATOS MESE NEM CSAK GYEREKEKNEK. KÉT TESTVÉR KALANDJAI CSODAFÖLDÖN, A TÜNDÉREK, KOBOLDOK FÖLDJÉN. GYERMEK OLDALAK!

csodakonyv.hupont.hu

45. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

46. Itt sok témában okosabb lehetsz! És jó képek is vannak(msn-re,glitteres)

► Köszi, hogy ellátogattál az oldimra! Itt találsz sztárhíreket-pletykákat, érdekes képeket. Találsz msn jeleket, szép, glitteres, vagy nem glitteres táblákat! Olvashatsz rémtörténeteket, friss infókat(akármiről). És a Vámpírnaplók sorozatról.

sokmindenrol.hupont.hu

47. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ

lomtalanitas-azonnal.hupont.hu

48. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

49. On-line design center.

► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.

anya-apa.hupont.hu

50. SEAT ALKATRÉSZ MISKOLCON! SEAT alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► SEAT gyári-, utángyártott alkatrészek minden típushoz! ALHAMBRA, ALTEA, ALTEA XL, AROSA, CORDOBA, EXEO, IBIZA, INCA LEON, TOLEDO

seat-alkatreszek.hupont.hu

51. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

52. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77

► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880

gyartoibutorbolt.hupont.hu

53. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

54. bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu

► Minden amit Hannah-ról, és a HSM szereplőiről tudni érdemes!

bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu

55. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

56. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

57. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

58. A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából

► A múlt poros polcain kutatva néhol mégis megcsillan egy név, egy homályos emlék...

countess.hupont.hu

59. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

60. TENGERI KAJAKKAL A BALATONON

► EVEZZ, KAJAKOZZ A MAGYAR TENGEREN !

balatonkajak.hupont.hu

61. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

62. Szélvédő Javítás Szeged-Makó

► Profi Szélvédő Javítás Szeged A Nagy Tesco parkolóban (Piros Sátor) és a Retek utca 21. alatt! Kavicsfelverődés javítás 15 perc alatt, Makó környékén- Hívjon most!

szelvedojavszeged.hupont.hu

63. ESMTK Jégkorong Szakosztály hivatalos honlapja

► ESMTK jégkorong utánpótlás, női, férfi, kezdők oktatása minden korosztályban Korcsolya és jégkorong oktatás, felzárkóztatás, felkészítés, versenyeztetés ( Pesterzsébet Jégcsarnok, 1201. Budapest, Zodony utca 1. )

esmtkhoki.hupont.hu

64. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

65. ♥ Disney Stars ♥

► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)

alldisney.hupont.hu

66. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

67. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

68. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

69. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

70. Zsilippa - kreativitás és tudatosodás

► Önmagunk vállalása, függetlenül az elvárásoktól. - TITELLA honlapja - Független amatőr művészet, és tudatosság.

zsilippa.hupont.hu

71. Tengerimalac

► Itt a Tengerimalacokról olvashatsz sokmindent, ha érdekel valami róluk, vagy a tanításáról, vagy csak egyszerűen érdekelnek, akkor csak egyszerűen nézz be az oldalra! ;)

tengerimalacoldal.hupont.hu

72. Orea-Hygiea pro assistentiam pharmaciae Alapítvány

► Az Alapítvány célja gyógyszertári asszisztensek, szakasszisztensek továbbképzésének támogatása az Előadói Vándorserleg Verseny szervezésével.

orea-hygiea.hupont.hu

73. LubMaster, olajban és kenőzsírban a mester!

► Nálunk minden kenőanyagot megtalál amelyre szüksége lehet, legyen szó személygépjárműről, haszongépjárműről, mezőgazdasági gépről, vagy akár ipari felhasználásról, fémmegmunkálásról!

lubmaster.hupont.hu

74. SZEDD MAGAD SZOB Dunakanyar

► Gyümölcseink: ŐSZIBARACK, SÁRGABARACK, KÖRTE, ALMA, cseresznye, meggy, KAJSZIBARACK. Gyümölcsös a Dunakanyarban SZOBon, BUDAPESTtől 50 km-re Északra.

szeddmagad.hupont.hu

75. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 71
Tegnapi: 47
Heti: 186
Havi: 873
Össz.: 427 490

Látogatottság növelés
Oldal: ORSZÁG, ÉLET, DEVIZAHITEL
KAPOSVÁRI KÖZÖSSÉGI TÜKÖR - © 2008 - 2026 - kaposvaritukor.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »